|
30 éves a VIZIN Zenekar |
|
A VIZIN Zenekar alapítói (Vizin Antal-Antus, Dervár Ferenc "Kume", Gyorgyevics Jován, Szabó Zoltán, Piroska Gyula és Bíró Zsófia), akik egyben a Zenekar első generációját képezik, 1981. őszén kezdtek együtt zenélni az akkori Baranya Együttest kísérő zenekarként. Később önálló együttest alapítottak, amelynek a "VIZIN Zenekar" nevet válaszották. A Zenekar az eltelt idő alatt három generációt élt meg, míg a mostani generáció ki nem alakult. (A Zenekar történetéről itt olvashatsz!) A 2011. év különleges, mind a Zenekar eddigi generációi, mind a legfiatalabbak számára, ugyanis ebben az évben ünnepeltük Zenekarunk működésének 30. évfordulóját. Ezen alkalomból rendeztük meg 2011. október 22-én a 2009-ben nagy sikert aratott "VIZIN Zenekari Találkozót", ahol ismét alkalmunk volt nosztalgiázni és önfeledten mulatni, táncolni egészen hajnalig. Az este koncerttel kezdődött, majd a koncert után következett a bál a VIZIN Zenekar összes eddigi zenekari összeállításának közreműködésével. |
|
A VIZIN Zenekar 30. évfordulója alaklmából jelent meg a Zenekar és a JASEN Trió első önálló lemeze Svirci moji... (Zenészeim...) címmel! Több információ... |
|
Weblapunkon igyekszünk tájékoztatni a magyarországi horvát és más a Balkánon élő népek kultúrájának kedvelőit, valamint az Egyesület (Zenekar, vagy Trió) iránt érdeklődőket. Folyamatosan igyekszünk információt nyújtani a VIZIN Zenekar, vagy a JASEN Trió tevékenységével kapcsolatos hírekről és fellépésekről.
Támogasd Egyesületünket! |


